2015. július 21., kedd

Búcsú (átmenetileg)

Véget ért a hat hónap Hágában. Kicsit lemaradtam a blogolással, de mentségemre legyen szólva, hogy:

- rengeteget kellett pakolnom Hágában a költözés előtt (egyedül, a gyerekekkel a nyakamban)

- Marcika beteg lett: a haza repülés hajnalán kruppos köhögéssel ügyeleten kötöttünk ki. Délben még lázas volt, de begyógyszereltük és este repülőre ültem velük

- egyedül repültem a két gyerekkel, a három kézipoggyásszal, a három bőrönddel és a babakocsival. (Igen, egy hős vagyok :-))


- egy (igen sűrű = 18 ember fordult meg nálunk) budapesti nap után a gyerekek Balatonra mentek a szüleimmel én pedig visszarepültem Hágába Marcihoz.

- Hágában folytattam a pakolást, kitakarítottuk a lakást és kicsit voltunk kettesben (!). Egy napig ott is volt nyár! :-)




- 1400km-t hazavezettünk a 37,5 °-ban a kis corsával egyben. Marci ismét rekord mennyiségű cuccot tett bele. Nagyon jól bírja a kis Guszti, pedig nem egy mai darab (17 éves). Azt hiszem hármunk közül ő bírta legjobban a haza utat.


-egyenesen a Balatonra mentünk a gyerekekhez, ahol nem volt internet (de jó is volt.. :-))



- múlt hét közepén jöttünk haza Budapestre, ahol szintén nem volt még internetünk 

- néhány napja lett, de azóta pakolok, takarítok, mosok, főzök, kertészkedek...stb de még mindig úgy néz ki a ház, mint ahol bombát robbantottak..

Így, hogy már három hete elhagytuk Hollandiát nehéz utólag lezárást írni. Sok mindenről szerettem volna még írni, de most elég kevésnek érzem a 24 órát egy napnak: visszacsöppentünk a régi sűrű életünkbe! Ha egyszer lesz időm, talán leírom majd még a gondolataimat.

De nem is kell igazán lezárni a blogot, mert múlt héten eldőlt: szeptembertől visszamegyünk még öt hónapra Hágába, úgyhogy újra követhetitek kis családunk holland kalandjait. :-)