A Hugival és Bobcsekkkel töltött hét második fele a címben említett sorozatra emlékeztetett.
Először Bobcsek lázasodott be. Őt Marcika követte egy maratoni hasmenéssel. Másfél nap alatt megszámolhatatlan mennyiségű pelust, popsitörlőt, sudocremet és kezfertőtlenítőt fogyasztottunk el. Nem gondoltam volna, hogy azt fogom kívánni, hogy bárcsak inkább mászna fel valahova, firkálná össze az albérlet falát, szaggatna szét minden mesekönyvet, csak ne feküdjön a kanapén, mint egy darab fa.
Amikor már kezdtük azt hinni, hogy túl vagyunk a betegségeken Hanga láza szökött 39 fölé, majd két nap múlva kezdte a végtelennek tűnő hányássorozatot. (Ez utóbbit szerencsére csak miután Hugiék hazarepültek.)
Mindezek ellenére örültünk, hogy együtt lehetünk. Ahhoz képest, hogy három pici gyerekkel voltunk, akik eltérő időben esznek és alszanak és a hét második felében valakinek mindig volt valami baja egész sokat kihoztunk ebből az egy hétből. Huginak hála egyik este még egy randira is eljutottunk Marcival kettesben!
Amikor épp senki nem volt beteg bringáztunk a gyerekekkel minden féle felállásban. Hugi is belejött az utánfutózásba. Igaz a tanulasi folyamat alatt lekaszált néhány parkoló bringát menet közben. Én meg a gyerekkel bringázas egy új formáját gyakoroltam.
Voltunk a city farmon, megismertettük Bobcsekkel a játszótér fogalmát, jártunk a király kertjében, megnéztük Hága belvárosának főbb nevezetességeit, vásároltunk Európa legnagyobb piacán, eltöltöttünk egy felejthetetlen délelőttöt a Madurodamban, ittunk naplementében pillecukros forrócsokit a tengerparton, minden nap főztünk magunknak, Bobcseknek külön és az éppen aktuális kis betegnek külön, szóval kihoztuk a lehetőségekből a maximumot.
Ezt a két képet Hanga csinálta rólunk Hága belvárosában:
Bobcsek életében is meghatározó hét volt ez. Először volt külföldön, ült repülőn és biciklin, először evett joghurtot és húst, először vágták le a haját (én!) és itt kezdett el mászni is.
Ott aludt, ahol volt éppen: babakocsiban, utánfutóban, hátamon bringázás közben, hintában, és néha azért ágyban is.
Hanga és Marcika nagyon élvezték, hogy itt van, Hanga féltő gonddal, Marcika pedig "elefántaporcelánboltban" stílusban játszott vele.
A kalandos közös hét záró poénja pedig az volt, hogy Hugi elvitte a lakáskulcsomat magával. Ezt akkor realizáltam, amikor hazaértünk a Central Station-ről, ahova elkísértük Őket. (Csodával határos módon akkor épp senkinek nem volt semmi baja) Mire észrevettem az ajtó előtt állva a két éhes és álmos gyerekkel, Ők már a reptéren voltak Amsterdamban. Marci riasztotta a főbérlőt, aki 15 percen belül beengedett a lakásba. Hugi a felszállás előtt még gyorsan feladta a kulcsomat, amit - hála a holland postának - másnap dében már meg is kaptam.
Jó kis hét volt együtt, kár, hogy olyan gyorsan elrepült!
Sárikám, kitartást a betegekhez... Nagyon vagányak vagytok! Hihetetlen jók a képek és a sztorik:)
VálaszTörlés