Egy átlagos nap

Az utóbbi időben sokan írtátok, hogy mennyi mindent csinálunk itt, milyen sok helyen járunk. Rájöttem, hogy mostanában csak azt jegyeztem le ide, ha valahova utaztunk, valami különleges helyen jártunk. De, hogy ne higyjétek, hogy az egész életünk városnézésből, tulipánmezőkön sétálásból, Maduradamban hajórakodásból áll, gondoltam megosztok egy teljesen szimpla napot is veletek, mert azért ezekből van több itt is! Aztán majd hamarosan folytatom a Nagyanyóval és Tatával felfedezett dolgokról a beszámolót is!

Marci két hét szabadság után (először az én olasz kiruccanásom alatt, majd a szülei látogatása miatt) a héten újra dolgozik. Mi is igyekszünk a gyerekekkel visszarázódni a szürke hétköznapokba.

Ma délelőtt elmentünk hármasban a piacra. Ahogy már többször áradoztam róla, ez Európa legnagyobb piaca. Megvan a maga varázsa a sokszínűségével, kiabáló árusaival, a halpiac részleggel, a finom sajtokkal és azzal a hatalmas tömeggel, amin mindig nagy kihívás a két gyerekkel átgázolni.

Jól megpakoltuk a babakocsit zöldséggel, gyümölccsel, sajttal, török péktől kenyérrel, olajbogyóval, egy kis hallal és jutalomként, hogy kibírtuk, átsétáltunk a piac melletti city farmra.

Sokszor írtam már ezekről a farmokról (például itt is, meg itt is). Nagyon szeretjük, gyakran megyünk oda. A gyerekek egyik kedvenc programja, nagyon otthonosan mozognak már az állatok között. Látjuk ahogy szépen nőnek a tavasz elején született kis gidák, ahogy szopiznak, pisilnek, kakilnak. Ezek a mi városi gyerekeinknek eleinte nagy dolgok voltak, ma már a mindennapjaink része.

Ezeken a farmokon kihelyeznek kis szerszámokat, talicskákat és a gyerekek is segíthetnek az állatok körüli teendőkben. Most, hogy már az etetés és simogatás "snassz" a legújabb program a kecskebogyó és tehénylepény lapátolás, talicskázás. Ez eddig viszi a pálmát, mindennél jobban élvezték.

Az állatokhoz két kapun keresztül kell bemenni. Én a megpakolt babakocsival a kerítés mögül, a két kapu között boldogan fotózgattam a kecskebogyót lapátoló gyerekeimet.

De ekkor megzavarta az idillt, hogy valaki az egyik ajtót nyitva felejtette és a kecskék elkezdtek a jobbnál jobb csemegékkel megrakodott babakocsinkra rontani. Még jó, hogy január óta olyan nagy rutinom van kecske ügyben: egyszerre hármat toltam vissza kézzel, lábbal és védtem a zsákmányt. Közben a nagy dulakodásban Marcikát fellökték és a babakocsi is felborult. Szerencsére nem jártak sikerrel, minden étel megúszta, kivéve Marcika plüss borza, aki a kecskebogyó kupacban landolt. Sebaj van mosógép, Marcit megvígasztaltam, kecskéket visszazártam.

Öt perc múlva Marcika a sokat emlegetett kecskebogyós kezével elvakart egy sebet a fülén és tiszta vér volt mindene. Rohantam vele a csaphoz. (Mert minden farmon van víz, szappan és kéztörlő, hogy a gyerekek haza indulás előtt kezet tudjanak mosni!) Az ott dolgozó kedves hölgy azonnal adott fertőtlenítőt és ragtapaszt.

Ennél a pontnál úgy döntöttem, hogy hazamegyünk. Épp jött a villamos, futás! Ahogy taszigáltam fel a telepakolt babakocsit a villamosra, recccs, egy tojás eltört és végig folyt a gatyámon. Marcika torka szakadtából ordított egész úton, hogy azonnal vegyem le a ragtapaszt. Valahogy sokkal hosszabbnak tűnt az amúgy 20 perces út az ordító gyerekkel, tojásos nadrágban. De hazaértünk, a borz és a nadrágom már a mosógépben, Marcikát a biztonság kedvéért még betadinnal is áttöröltem és elmondtam Érte még egy fohászt, hogy semmi baja ne legyen.

Amikor letettem a gyerekeket, Marcinak elmeséltem a kalandjainkat és azt kérdezte, hogy fényképeztem-e. Hát arra pont nem volt időm sem a kecskékkel való verekedésről, sem a vérző fülü gyerekről nem készült kép, úgyhogy most képek nélkül kell elhinnetek, hogy szürke hétköznapjaink is vannak. :-)