Első napok a munkában

Elmúlt a második napom is az új munkahelyemen. Egyelőre nagyon élvezem, és mindenki nagyon kedves. Míg a feleségem itthon lúzerkedik, én igyekszem szimpátia lúzerkedéseket megejteni a munkahelyemen. Azért szőrős hollandokhoz nem kopogok be, de a körülmények számomra is tartogatnak vicces eseményeket.

Előszőr is itt ahhoz is beléptető kártya kell, hogy WC-re mehess. A nagytestvér mindent akar látni, azt, hogy melyik pillanatban hol vagy, mennyi wc papírt használsz, illetve, hogy illetéktelenek ne pisilhessenek rossz helyen. Nyilván ez túlzás, de szükséged van a belépő kártyára ahhoz, hogy bemenj egy épületbe, hogy bemenj egy szintre, egy laborba, hogy használd a liftet, vagy kinyisd a kocsidnak a sorompót a parkolóban. Az én kártyám természetesen még nem készült el, így mindig meg kell kérnem egy kollégámat, hogy kísérjen el, ha wc-re kell mennem. Képzelhetitek mi lenne, ha elkapna egy jó kis hasmenés. Viszont ez nem történhet meg, mert ezek a Hollandok tudják, hogy hogy kell kezet mosni:

A kártyám története a következő:

A nap két egy órás intervallumában lehet kártyát csináltatni: reggel 9-10 és délután 1.00-2.00 között. Ebből az első rögtön kiesett, mert minden nap bevezető kurzuson kell részt vennem abban az időpontban, így maradt a második időpont. Kedves kollégával átsétálunk. Mi a wwid számom? Mi az? Nincs. Ja nincs, addig nem lehet kártyát csináltatni. Hol kapok olyat? HR. Köszönöm. Nincs mit. Vissza az irodába. Email HR-nek, a később szereplő szerződést is akkor említettem. Kicsit később jön a válasz (amit alább olvashattok), plusz, van WWID számom a következő: … Jajj de jó, futás. Nem lehet. Miért? 14.02 Már nem lehet csináltatni. Itt mindenki pontos. Ha lejárt az időpont akkor lejárt. Sebaj majd holnap. Délelőtt bevezető előadás. Délután izgatottan sietek (alább megértitek miért fontos egy ilyen kártya). 10-en állnak előttem a sorban. Gyorsan halad. Nincs gond.  Mi a nevem? Rendben. WWID szám? VAN!! Itt van. Szuper. Megnézi elküldték-e már a kártyámat amire ő csak a fotót csinálja. Sajnos nem jött meg. ?+!%%//=+!!!!!!! Hogyhogy? Hát sok az új ember, eltart egy ideig. Kb meddig? A héten biztosan meglesz. de legkésőbb jövőhéten. …………………. Addig kártya nélkül? :-( Este jön egy e-mail a főnökömtől. Ott a kártya a titkárságon. Holnap átvehetem. HALLELUJA!!! :-)

Csak egy vidám történet a kártya szükségességéről:

Első napomon le kellett adnom a szerződésemet a HR-nek (itt van ilyen). Írtam egy e-mail-t, melyre jött a válasz, hogy persze vigyem át, a Z épületben vannak. Gondoltam egy kis séta nem árt, a visitor kártyámmal ajtót ugyan nem tudok nyitni, de a biztonsági őrök nem ugranak rám, darazsak a kiürült lekvárosbödönre. A recepciós kiengedett a főépületből, így nekivágtam megkeresni a Z épületet. Nem volt gond hamar megtaláltam. Csöngetek a kapun, mert nincs kártyám, egy szakadozó női hang mond valamit és beenged. Bejutottam egy kihalt épület aulájába. A recepción nincs senki, nekem nincs nyitó kártyám. Egy ajtón se tudtam se kimenni se bemenni. A wifi működik, (hurrá XXI. század) írok egy emailt a HR-es hölgynek, hogy itt vagyok nem tudok se ki se bemenni. Természetesen nem jön válasz 15 percen keresztül. Véletlenül arra jött egy renováló munkás, kérdezem, hogy ismeri-e a hölgyet. Ő készségesen és folyékony angolsággal elutasít, hogy senkit sem ismer. Gyorsan kisurranok vele, legalább nem vagyok már többé rab. Vissza a főépületbe. Kinyomozom a HR-es telefonszámát, felhívom. Nincs kártyám. Jajj. Jó. Persze. Ne haragudjak. Találkozunk a recepción. Rohanok. Csengővel megint bejutok a Z épületbe. Ismét senki a recepción Ismét rab vagyok. Nem baj. Mindjárt jön a csaj. 1 perc. 5 perc. 10 perc. Semmi. Ismét rab vagyok. Egy kihalt épületben. 15 perc jön egy dekoratív hölgy. Jajj én vagyok, hát egyszer már kinézett, akkor nem voltam itt. Hát mondom most itt vagyok, itt a szerződés. Köszöni szépen, hogy áthoztam. Reméli nem fáradtam sokat. Nem. természetesen nem. Köszönöm. Kérek egy almát? Lehet kettőt? Persze. Köszönöm. Nincs mit.

Holnap jobb lesz?